Szövetségünk 2021. szeptember 2.- 4. között Piliscsabán, a Széchenyi u. 8-12. alatti Béthel konferencia-telepen rendezte 17. Országos presbiteri konferenciáját "Hálaadás és előretekintés" témában. Erről Szövetségünk elnöksége előzetesen körlevelet is küldött tagjainknak.

A konferencia témája egyrészt hálaadó visszatekintés volt a 30 év alatt megtett útra, másrészt előretekintés a pandémia utáni presbiteri feladatokra, és hogy ezekbe hogyan illeszkedik a Presbiteri Szövetség szolgálata.

Az Evangélikus Egyház Béthel konferenciatelepén tartott konferenciánk alapigéje: „...a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.” (1Jn 1,3) szerinti program a következő volt:

Szept. 2. csütörtök:
Köszöntések, tájékoztatás,
A kezdő áhítatot Tatai István hatvani lelkipásztor tartotta az 1 János 1,3 alapján.
Ezt Hajdú Ildikó testvérünk vezetésével ének-tanulás, közös éneklés követte.
Ezután előadás hangzott el "A katolikus és protestáns egység és különbözőség – A közösség gyakorlásának lehetőségei" címmel (nt. Tatai István), amely után szünet, majd "Hálaadás és előretekintés" címmel alelnökünk, dr.Viczián Miklós hálaadással összegezte az elmúlt időszakot, valamint új elnökünk, Bor Imre, a Dunamelléki Református egyházkerület főjegyzője  vázolta Szövetségünk várható jövőjét a következő években.
A vacsorát esti áhítat követte, Dani Eszter solymári lelkipásztor szolgálatával.

Szept. 3. péntek:
 A reggelit csoportos bibliatanulmányozás követte a Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi igéről, majd a kezdő áhítaton Kovács Gergely pesthidegkúti lelkipásztor szolgált.
A nap első előadását Bogárdi Szabó István teol. professzor, budahegyvidéki lelkipásztor tartotta "A kereszt helye a református hitgyakorlatunkban" címmel.
A második előadáson Kálmán Csaba, alsóörs-lovasi lelkipásztortól "Az egység krisztusi értelmezése közösségeinkben" témáról hallhattunk fontos gondolatokat.
Ezután - a programhoz képest előrébb hozva - az elnökség átadta a 2020. és 2021. évi kükdött-gyűléséken  megszavazott, de a járvány miatt még személyesen át nem vehetett Kanizsai Pálfi János díjakat Judák Endrének, Szövetségünk Presbiterképzési Bizottsága volt elnökének, Gyurkó Miklósnak, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Presbiteri Szövetsége elnökének, illetve Pályi Józsefnek, az Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri Szövetsége elnökének.
Az ebéd, és délutáni pihenő után a Délpesti Területi Szervezet elnökének, dr. Szabó károlynak az előadását hallgattuk meg, "Református kegyességek gyakorlatának 7 pontja" címmel.
A nap esti előadását Pethő-Korpos Orsolya lelkipásztor tartotta "A Krisztusba vetett hit megélése" címmel. A vocsora utáni esti áhítaton nt. Nagy Károly, a Budapest-Északi Területi Szervezet elnöke szolgált.

Szept. 4. szombat:
Reggeli után a napot ismét csoportos bibliatanulmányozással kezdtük a napi igéről.A kezdő áhítaton dr. Békefy Lajos Ph.D., a PRESBITER főszerkesztője szolgált.
A nap első előadását a Zsinat Pedagógiai Intézetének igazgatója, Papp Kornél tartotta "A gyülekezet feladata a templom és iskola kapcsolatában" címmel. Ehhez Molnár Péter, a Budapest Szilágyi Dezső téri Egyházközség hitoktató lelkésze adott elő korreferátumot.
Az előadások sorát Derencsényi István debreceni lelkipásztor zárta "Az úrvacsora sákramentuma" címmel, aminek külön aktualitást adott, hogy konferenciánk után kezdődött meg római katolikus testvéreink Eucharisztikus Kongresszusa hazánkban. Az előadás itt olvasható.
A záró áhítat ugyanő szolgálatával, úrvacsorai közösséggel tette bensőségessé a befejezést.


A résztvevők csoportképe

Az előadások hangfelvételei és képei megtalálhatók a következő címen:

https://drive.google.com/drive/folders/1r3KeuwAbCC-k-vOsE2XsTHAODZclbhpJ?usp=sharing


Kálvin János

MAGYAR REFORMÁTUS PRESBITERI SZÖVETSÉG

 

Levélcím:
H-2200 Monor
Iglói u. 15.


Telefon:
+36 (30) 747-7177
+36 (20) 250-1428
E-mail:
szovetseg [ kukac } presbiter [ pont ] hu


Bankszámlaszám:
11705008-20416641


Adószám:
19289821-1-43

Támogatóink