“Újonnan kell születnetek.”
JN 3,7
Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Hívő keresztyének között nincs, nem is lehet vita azon, hogy a világ szerinti óemberi valónk helyében a krisztusi új embernek meg kell születnie bennünk ahhoz, hogy üdvösséges életet élhessünk. Újjászületett létünkben azt is közösen valljuk Pál apostollal, hogy:
„többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem”
GAL 2,20
…de mit jelent ez a gyakorlatban? Mert Pál apostol hitvallásos bizonyságtételében bizony benne van az a ténymegállapítás, hogy ezt a földi életet testben éljük. És ennek a mi földi létvalóságunknak nagyon is jól körvonalazható keretei, ismérvei vannak, kell legyenek – amelyek többek között azt a célt is szolgálhatják, hogy a velünk kapcsolatba kerülő emberek lemérjék, hiteles-e egyáltalán a mi teoretikusan nagyon szépen körvonalazott keresztyénségünk.
…még gyakorlatiasabban: a hitbeli újjászületés örökérvényű igazsága a te életedben, az én életemben, református egyházunk életében vagy a presbiteri szövetségünk életében olyan módon kerül mérlegre, hogy az, ami ebből a krisztusi, új életvalóságból következik, az a 21. század felfordult társadalmi valóságában is megállja-e a helyét, mármint, ha a missziói paranccsal összevetjük, hogy: „tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19).
Érted? És éled is? Számodra is ezt jelenti az újjászületés? Azt jelenti, hogy életszerűen, mai módon, érthetően és befogadhatóan kell közeledni „minden nép” felé? Hogy mindenki, mint akkor, az első pünkösdön: a rácsodálkozás lelki megnyílásával, Istenre ismerésével döbbenjen rá arra, hogy azt, amit és ahogy a mai lánglelkű Krisztus-tanítványok hirdetnek, azt a maguk nyelvén hallják, és az a maguk életvalóságára vonatkozó megújító élet-csoda (vö. ApCsel 2,1kk).
És ez, Testvérek, ez egy Krisztus-inspirálta offenzív élet! Egy olyan élet, amelyben a múlt legszebb emlékeinek is csak annyi helye, szerepe és értéke van, amennyire ezt a mai, ma másokat is új életre hívó üzenetet segíteni tudják. Mert ki kell lépni!
Ki kell lépni az egyre üresebben kongó templomfalak fedezékéből!
Jézus azt mondja a missziói parancsban: „Menjetek el!” (Mt 28,19). Azaz: induljatok! Ne zárkózzatok be! Ne váljatok zárvánnyá a társadalomban! Legyetek sóvá és kovásszá (Mt 5,13; 13,33)! Legyetek mindeneknek mindenné, hogy valamiképpen megnyerjetek némelyeket (vö. 1Kor 9,22) – ahogy Pál is vall az ő elhívásáról. Miért? Az apostol is folytatja: „Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban” (1Kor 9,23)
Amikor az ember újjászületik, akkor az Úr őt nem csak kihívja, megváltja valamiből, hanem elhívja, elindítja valamire is.
Isten így akar – az Ő kegyelmes szeretetének erejével – részestársakká tenni minket az evangélium, az örömüzenet hirdetésében 2023-ban is! Így válik evangéliumhirdetéssé a te hited és hitvallásod is, amikor el mered, el akarod hinni azt, hogy az, ami új, ami eddig nem volt megszokott, vagy bevett gyakorlat – akár a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség életében és működésében is –, az lehet a Krisztus evangéliuma mai módon történő hirdetésének áldott eszköze. …és odaállsz mellé. A jószándékoddal, a támogató szereteteddel! Ahogyan a tapasztalataiddal, az elmúlt évek, évtizedek sok-sok áldott tapasztalatával, azok építő erejével is. És nem utolsó sorban, hanem mindig, szüntelenül: az imádságaiddal is (vö. 1Thessz 5,12kk).
Gyülekezeti lelkipásztorként, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának vezetőjeként, ahogyan a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség elnökségi tagjaként is azt tapasztalom, és erről kész vagyok boldog lélekkel bizonyságot is tenni bárkinek, hogy
az Úr – sok elengedhetetlen változástól övezetten ugyan –, de új korszakot nyit számunkra: személyes hitünk és hívő közösségeink számára is.
Ebben, természetesen, emberileg rengeteg a bizonytalanság. De Lélek szerinti látásom szerint biztos és reményteli a jövő! A lebomlóban lévő korábbi strukturális keretek fölött megszülető, az élő Krisztusra épülő jövő – a „semper reformanda” szellemében. Amikor a szüntelen megújulás már nem csak egy október 31-én előhúzott szépen csengő frázis, hanem az életünk. Az újjászületés minket, Krisztus tanítványait mindig időszerűvé és életszerűvé tévő valósága.
Mert – ahogy az egyik legkedvesebb igém írja – „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Kor 5,17). Új, és mégis változatlan. A múló időben aktuális, mégis örök. Sokszínű, amely épp ebben az áldott sokszínűségben tudja kiábrázolni Krisztus arcát a világ előtt – hitelesen, Őrá mutatva.
Hajdú Zoltán Levente