2025. február 15. (szombat) 10 órától a Budai Református Gyülekezetben –
Öt alkalomból álló Solus-Sola sorozat során az első alkalom

Az előadás címe: “sola Scriptura.”, ez lesz “SOLA” sorozatunk első alkalma.

Budai Református Gyülekezet – 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 3. (Google térkép)

Az áhítatot a gyülekezet vezető lelkipásztora, Bedekovics Péter n.t. úr,
az előadást a megelőző alkalomhoz hasonlóan Molnár Ambrus n.t. úr (Balassagyarmat) fogja tartani.

Csendes délelőttünk 10 órakor kezdődik és körülbelül 13 óráig tart majd.
Az áhítat után hangzik el az előadás. Az előadásokat követően lehetőség nyílik a hallottak megbeszélésére is.
Előzetesen presbiteri hozzászólókat is felkérünk az alkalomra.

A csendes délelőtt fontos célja:

  • református keresztyén önazonosságunk erősítése, 
  • a presbiteri képzés megújítása, 
  • a nemrégiben megválasztott presbiterek elérése és bevonása.

Az alkalmak során a gyülekezetek presbiterei találkozhatnak, s kapcsolatokat építhetnek.
A rendezvényre nem csak a presbitereket és házastársaikat hívjuk, de a lelkipásztorokat és a gyülekezetek más érdeklődő tagjait is nagy örömmel látjuk.

Erre a csendes délelőttre hívjuk Bp-Dél mellett Bp-Észak, Délpest és Északpest Egyházmegye presbitereit is, reményeink szerint a szélesebb lelki közösséget is építve. 

Dr. Varga Gábor
MRPSz Bp-Dél egyházmegyei szervező

KORÁBBI ALKALOM:

2024. szeptember 21. (szombat) 10 órától a Nagyvárad téri Református Gyülekezetben – “Üdvünk bizonyosságáról”

Az áhítatot Zila Péter n.t. úr, az előadást Molnár Ambrus n.t. úr tartotta, majd felkért presbiteri hozzászólások következtek, és a hallottak megbeszélése.

Az áhitat és az előadás itt megtekinthető, az előadáshoz tartozó diasor innen elérhető.