Lelkiség a presbitériumban 3. – a Biblia imádságos olvasása
Beszámoló az MRPSZ 2024. őszi konferenciájáról

/Előadás anyaga ITT elérhető./

Az utóbbi évek tapasztalatai alapján már ismerős lehet a Kedves Testvéreknek, hogy az év végi beszámolók egyike a Presbiteri Szövetség balatonszárszói Lelki Hétvégéjéről szóló összefoglaló írás. Nincs ez másként idén sem! Örömmel számolhatok be róla, hogy idén is egy rendkívül tartalmas, lelkiekben gazdag hétvégén vehettek részt azok, akik a november 8-10. között megrendezett alkalomra eljöttek. Mint az ismert lehet az MRPSZ munkásságát követők számára, 2022-től kezdődően a tavaszi, valamint az őszi lelki hétvégéknek meghatározott tematikája van. Míg a tavaszi konferencián a misszió témájával foglalkozunk, addig az őszi alkalmon a lelkiség, imádságos élet kerül figyelmünk középpontjába. Így történt ez most is, ahol a „Lelkiség a presbitériumban” témájának nagy egészén belül a Biblia imádságos olvasásával foglalkozhattunk.

Hogyan olvassuk a Szentírást? Milyen hozzáállással, lelkülettel? Keresztyén emberekként és a presbiteri szolgálatban sem mindegy, mi a válaszunk ezekre a kérdésekre. Az Úr szavának, üzenetének megismerése és megértése meggyőződésem, hogy mindennapi életünkhöz és szolgálatunk méltó betöltéséhez is fontos, sőt elengedhetetlen. Hogyan tudjuk hát a Szentírást imádságos elcsendesedéssel, odaszánással olvasni? Hogyan juthatunk megismerésre, megértésre? Mi is az a lectio divina imádkozási/bibliaolvasó módszer? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk az őszi hétvége előadójától Szabóné dr. László Lilla lelkipásztortól, teológiai tanártól. Az előadásokat feldolgozandó kiscsoportos beszélgetésekben ez alkalommal is őszintén oszthattuk meg egymással felismeréseinket, kérdéseinket, kihívásainkat, örömeinket. Áldás számomra megtapasztalni, hogy sok résztvevő már a korábbi években is jelen volt. Így ezek a hétvégék valódi folyamatos „együtt tanulásokká” válnak. Hiszem továbbá, hogy mindig kap üzenetet az is, aki sokadjára, és az is, aki először vesz részt egy ilyen lelki hétvégén.

Az előadások és csoportos beszélgetések mellett lelkileg gyarapodhattunk a mély és szívhez szóló igehirdetések, közös dicsőítések, közös imádságok és a hétvégét lezáró úrvacsorás istentisztelet által is. Különleges eseménye volt a hétvégének még az ÉLI (Életté Lett Ige) projekt készítésében való részvétel is. A napok során a kedves testvérek nagy része személyes bizonyságtétellel szolgált, melyek rögzítésre kerültek, s egy nagy, közös videóban fognak szerepelni. Kiemelten fontos esemény volt a rendkívüli küldöttgyűlés is, mely során az esedékes és fontos témák megvitatása és eldöntése mellett megválasztásra került az MRPSZ elnökségének új lelkészi tagja, Nt. Stefán Attila taksonyi lelkipásztor.

A lelki hétvégével kapcsolatos élményeim összefoglalása, hogy jó részt venni, jó itt lenni, jó testvéri közösségben tanulni, imádkozni, mély felismerésekre, lelki magaslatokra jutni. Kedves Presbiter Testvérem, aki még nem tudtál vagy akartál részt venni egy ilyen hétvégén, bátorítalak, hogy gyere el Te is legközelebb!

Végezetül pedig idézem egy résztvevő testvér, Bakó Zita Bp.-budai református presbiter idei hétvégével kapcsolatos gondolatait:

„Nagy várakozással jöttem Balatonszárszóra az idei konferenciára. Nagy öröm volt újra látni a presbiter testvéreket, és Isten kegyelméből ezúttal is találkozhattam eddig nem ismert tagokkal. A szombati előadás és a csoportos beszélgetések igazán elgondolkodtatóak voltak. Azt hiszem mindannyian épültünk hitben és lélekben. Az esti áhítatok, a vasárnapi istentisztelet mind segített a közösség megélésében.

Megújulva térek vissza a szolgálatomhoz. Tele a szívem ezzel a hétvégével, Isten áldása legyen a MRPSZ munkáján, ahogyan a presbiterek lelki épülését is segítve szervezik ezeket a konferenciákat. Köszönöm az áldott együttlétet minden szolgálónak és a testvéreknek!”

Káposztás Gábor felelős szerkesztő

PROGRAM

PÉNTEK:

16:00 – 17:30         Érkezés

18:00 – 18:45         Vacsora

19:00 – 19:15         Elnöki köszöntő

19:15 – 20:30         Esti alkalom: dicsőítés – a Sófár dicsőítő zenekarával, áhítat – igét hirdet Bella Péter lelkész,
Győrújbarát-Ménfőcsanak-Nyúli Ref. Gyülekezet

20:30 – 21:30         Fakultatív beszélgetés_01 (MRPSZ aktualitások)

SZOMBAT:

07:30 – 08:00         Anna imaóra – vezetett közös imádság

08:00 – 08:45         Reggeli

09:00 – 10:30         előadás: „a Biblia imádságos olvasása_01” (Szabóné dr. László Lilla lelkész)

10:30 – 11:00         szünet

11:00 – 12:30         az előadás kiscsoportos feldolgozása_01

12:30 – 13:00         Ebéd

13:00 – 15:00         Szabadfoglalkozás

14:30 – 15:00         Rendkívüli küldöttgyűlés – új lelkészi elnökségi tag megválasztása +
változás bejegyzési eljárás, Alapszabály módosítás Törvényszéki bejegyzésének ügye     

15:00 – 16:00         előadás: „a Biblia imádságos olvasása_02” (Szabóné dr. László Lilla lelkész)

16:00 – 17:00         az előadás kiscsoportos feldolgozása_02

17:00 – 18:00         szünet

18:00 – 18:45         Vacsora

19:00 – 19:15         Elnöki napzáró

19:15 – 20:30         Esti alkalom: dicsőítés – Oázis Worship, a Csetényi Ref. Gyülekezet zenekarával, áhítat –
igét hirdet Fekete Márton lelkész, Gyökössy Intézet

20:30 – 21:30         Fakultatív beszélgetés_02 (MRPSZ aktualitások)

VASÁRNAP:

08:00 – 08:30         Reggeli

08:30 – 09:15         Összegzés (kiscsoportok és „egy mondat, amit hazaviszek”)

09:15 – 10:45         Imaséta

11:00 – 12:00         Úrvacsorás istentisztelet – igét hirdet Pallagi Andrea lelkész

12:30 – 13:15         Ebéd

13:15 –                     elutazás