Ezeknek a csendes délelőttöknek fontos célja:
- a református keresztyén önazonosságunk erősítése,
- a presbiteri képzés megújítása,
- a nemrégiben megválasztott presbiterek elérése és bevonása.
Az alkalmak során a gyülekezetek presbiterei találkozhatnak, s kapcsolatokat építhetnek.
A rendezvényre nem csak a presbitereket és házastársaikat hívjuk, de a lelkipásztorokat és a gyülekezetek más érdeklődő tagjait is nagy örömmel látjuk.
Erre a csendes délelőttre hívjuk Bp-Dél mellett Bp-Észak, Délpest és Északpest Egyházmegye presbitereit is, reményeink szerint a szélesebb lelki közösséget is építve.
- A részvételhez nem szükséges előzetes regisztráció, mindenkit szeretettel várunk!
Kérjük az Úr segítségét!
Áldás, Békesség!
Szeretettel:
Dr. Varga Gábor
MRPSz Bp-Dél egyházmegyei szervező
KORÁBBI ALKALMAK:
2025. szeptember 13-án (szombaton) megtartásra kerül a Nagyvárad téri Református Gyülekezetben – az Öt alkalomból álló Solus-Sola sorozat második alkalma – “sola Fide” (egyedül hit által)
Az áhítatot a gyülekezet vezető lelkipásztora, Zila Péter n.t. úr,
az előadást Szabó László n.t. úr (Bp. Újpest-Belsővárosi Református Egyházközség) tartotta.Az alkalmon készült videók: * áhitat * előadás * hozzászólások
2025. február 15-én (szombaton) megtartásra került a Budai Református Gyülekezetben – az Öt alkalomból álló Solus-Sola sorozat első alkalma – “sola Scriptura” (egyedül a Szentírás)
Az áhítatot a gyülekezet vezető lelkipásztora, Bedekovics Péter n.t. úr,
az előadást a megelőző alkalomhoz hasonlóan Molnár Ambrus n.t. úr (Balassagyarmat) tartotta.Az alkalomról készült videók megtekinthetőek ide kattintva – a Szövetség YouTube csatornáján
2024. szeptember 21. (szombaton) a Nagyvárad téri Református Gyülekezetben – “Üdvünk bizonyosságáról”
Az áhítatot Zila Péter n.t. úr, az előadást Molnár Ambrus n.t. úr tartotta, majd felkért presbiteri hozzászólások következtek, és a hallottak megbeszélése.
Az áhitat és az előadás itt megtekinthető, az előadáshoz tartozó diasor innen elérhető.